29. Adrenalinhiány

Néha úgy érzem, hogy az ilyen kiábrándító helyzeteknek soha nem lesz vége! Tegnap kiderült, hogy nem lesz kész az autóm, csak ma. Így a Csillagszemüvel már ki is lőhettem a találkozót, hiszen az éjszakai titkos randik nem működnek a kocsim nélkül, mivel durván ötven, hatvan kilóméter választ el minket egymástól. Nehezen is, de beletörődve döglöttem az ágyon és bambán bámúltam ki a fejemből. Dévédéztem, blogokat olvastam, ez, az... Világgá üvölteném a fájó gondolataimat! Mondjuk egy színpadon.
Igen, most erre lenne szükségem!
A mai ( pontosabban a tegnapi ) napon ismét arra döbbentem rá, hogy még mindig lehet fokozni mindent! KELL IS FOKOZNI!!!
Sajnos minden fokozatra szükség van ahhoz, hogy ebben a teljesen agymosott, manipulált, világban ne változzak droiddá...! Sokan teljesen abban a tévhitben vannak, hogy mennyire fárasztó lehet egy egész estés rock n' roll...! Nos ez tényleg nem így van! Megérkezel, vársz, felmászol a színpadra, kiadod a felgyülemlett dühödet, aztán egy szelid báránykaként lelépsz a hátsó kijáraton és élvezed a bensődben azt a hatalmas űrt, amit a közönségednek átadott energiák hiánya okoz.
Számomra ez kábítószer, hétről hétre szükségem van rá! Sajnos ezt most lehetetlenség véghezvinni, hiszen még nem koncertképes a brigád. Még nem tudunk odabaszni Nektek, még a kézen nincsenek ujjak, hogy ökölbe szoruljon a kéz. Még kell néhány hónap.
A picsába!